Bemutatjuk a Sziget Kosara termelőit - 1. rész: Pántis tanya

“Én nem szeretem a kecskesajtot, de a tiétek isteni finom!”

Reggel van, pár perccel fél 9 előtt, amikor odaérek a Pántis tanyára, Tahitótfalu és Pócsmegyer között, a nagy kanyarban, amit a helyiek “Pánczél kanyar”-nak hívnak. Hatalmas molinó hirdeti annak, aki kecskesajtot keres, hogy jó helyen jár, kis autóbeálló, nagy, magas fakerítés- és kapu, a lécek között alig látni be az udvarba. De a telefonhívásom után csak 1-2 perc telik el, és már be is léphetek.

Néhány barátságos ló fogad balról, a karámok közötti ösvény végén pedig barátságos kutyus. A háziak hiába próbálják megakadályozni, mégis felágaskodik rám, egy kis simogatásért, nem is bánom, teljesen természetesnek érzem.

A házigazda, Pántis Ferenc engedett be, feleségét, Mónit, az istállóban találjuk. Éppen vége a fejésnek, kár, hogy elkéstem. “Hányszor fejtek egy nap?” - kérdem. “Most még kétszer, reggel és este, de nemsokára kezdődik az apasztás, január-február környékén ellenek a kecskék, úgyhogy lassan elkezdünk egyszer fejni, hogy az anyák már a pocakba, a kicsikre dolgozzanak jobban, ilyenkor már kevesebb tejet is adnak.” Közben megpróbálom felmérni, hány kecskét is látok a közelben - mert az istállón belül több helyen is vannak -, húsz körülire tippelek, de Móni kijavít: 34 kecskét fejnek most mindennap. Hátul vannak a legkisebbek, őket is megnézzük, miközben odasétálunk, mindenféle méretű cica szalad el a lábunk mellett, előtt, majdnem között. Elhaladunk egy nyúlketrec mellett is, a kiskecskék pedig izgatottan mekegve fogadnak, reménykednek, hogy talán hoztunk nekik némi csemegét. Már nem is olyan kicsik, én magamtól nem jöttem volna rá, hogy még nincsenek egy évesek. Jövőre ők is a “termelő csapatba” kerülnek, de nem mind, egy részüket eladják - kizárólag tartásra, nem vágásra. “A 34 kecske hány liter tejet ad?” “Most már az apasztás kezdődik, így csak nagyjából 50 litert, de csúcsidőben nyáron 100 liter is van naponta. Van néhány vásárló, aki tejért jön, de a többiből mind sajt készül”.

Közben visszasétálunk az előbbi csapathoz, Ferenc éppen visszaengedi őket a helyükre, ahol már várja őket a friss lucerna, izgatottan látnak neki. Móni közben magyarázza, hogy fejés közben szemes takarmányt kapnak, árpát, zabot, kukoricát, napraforgót, mikor mit.

A kezdetekről kérdezem őket. Tíz éve, egy barátjuk beszélte rá őket a kecskére, az akkor két éves kislányuknak pedig nem akartak bolti tejet adni. Így lett előbb egy kecske, aztán három, majd lassanként lettek ennyien. “Nem akartuk ezt nagyban, csak ahogy több lett a tej, elkezdtünk sajtot készíteni, jöttek a barátok, és biztattak, hogy csináljuk még, így alakult ki ez az egész.” Ferenc is bekapcsolódik közben: sajnos most inkább viszi a pénzt a kecsketartás, mint hozza. A megdrágult takarmány és a kereslet visszaesése miatt most az eladott sajt és tej alig hoz annyi pénzt, amennyiből a kecskéket etetni kell. Piacra nem járnak, főleg időhiány miatt, meg mert kellene hozzá egy tejhűtő, és bár mindig fejlesztenek valamit, nem mindenre jut. Alapvetően tőlük, háznál lehet vásárolni, és a Sziget Kosara bevásárlóközösségnél hetente egyszer. “Mi ezt az egészet azért kezdtük, hogy egészségesen táplálkozzunk, tehát tejet, sajtot, tojást, húst igyekszünk magunknak megtermelni, ezeket nem vesszük boltban, ennyiből éri meg” - teszi hozzá Móni.

Közben mind a “négyen” bemegyünk a sajtkonyhába: a negyedik a hatalmas fémtartály, a frissen fejt tejjel. Megmérik - 37 liter - és ha nem lennék éppen ott, már kezdődne is a sajtkészítés. “Az a jóízű sajt titka, hogy frissen dolgozzuk fel a tejet, még ki sem hűl, így nem lesz rossz íze” - magyarázza Móni.

És hogy hányféle sajt, egyéb termék készül? A hűtőn egy papíron olvasható: van natúr joghurt, orda és krémsajt, érlelt kecskesajt, friss, többféle ízesítésű gomolya és grillsajt, szintén többféle ízben: a natúr mellett, fokhagymás, lilahagymás, színes borsos, csilis, és mindenféle zöldfűszeres, rozmaringos, bazsalikomos, kakukkfüves. Én már persze többfélét is kóstoltam, a grillsajt mindent visz (pedig egyáltalán nem vagyok grillsajt-rajongó), főleg a rozmaringos. Vittem már több családi és baráti összejövetelre is, ezekből mindig vásárlás lett. A Debrecenből érkező szüleim, miután nálunk megkóstolták, hazafelé mindenből jól be is vásároltak, azóta mindig viszek nekik, ha látogatóba megyek. De néhány hete egy baráti sütögetésre is vittem, és alig tudtam “megvédeni” a grillsajtot, hogy el ne fogyjon még nyersen (mert úgy is remek), amíg a megfelelő tűzre vártunk. “Ja, és emlékszel, múltkor mondta egy ismerősöm utólag, akinek ajándékba vittem, hogy ő nem is szereti a kecskesajtot, de ez mennyire isteni finom” - emlékeztetem Mónit, mire Ferenccel együtt mesélik el: a Sziget Kosara átadónapra is rendszeresen jár valaki, nem rendel előre, de mindig jön és vásárol azzal, hogy amúgy nem szereti a kecskesajtot, de az enyémet nagyon, és ilyenkor jól be is vásárol.” Nevetünk. “Azért ezek a visszajelzések csak adnak egy kis lendületet, nem?” - vetem fel, és Móni helyesel: “Persze, nagyon sokat számítanak, sokszor ez tart életben. Hogy jó, amit csinálunk”.

Elgondolkodva hagyom el a tanyát. Igen, jó, amit csinálnak. Finom és egészséges. Semmi adalékanyag, és benne van a szívük-lelkük. Nem tudni, miért esett vissza a kereslet majdnem a felére, de tutira nem a minőség miatt. Személy szerint nagyon fájna, ha egyszer arra fordulna a világ, hogy már nem éri meg nekik tovább csinálni, és nem lenne a hűtőmben rendszeresen valamelyik sajtjuk. Mert boltból, ki tudja honnan érkezettet nem szívesen vennék.

Vajon hány termelő járhat hasonló cipőben, mint ők? És vajon hányan jutnak el arra pontra, hogy végül feladják, holott finom és egészséges élelmet készítenek … ? Persze, persze, a multiban egyszerűbb, meg gyorsabb, hisz’ minden egy helyen van, meg esetleg olcsóbb .. de mi lenne, ha egyszer csak minden kistermelő feladná, és teljesen ki lennénk szolgáltatva az olcsó importnak? Miközben ők valódi értéket teremtenek, és minél többen vannak, általuk mi is egyre erősebbek lehetnénk …

Éppen ezért van a Sziget Kosara, hogy mindezeket az értékeket próbálja megőrizni. Reméljük, idővel egyre többen állnak - no, nemcsak mellénk, hanem a helyi termelőink mellé is.

Ajánljuk kecskesajtos receptünket: ide kattintva találod a paradicsomos-kecskesajtos tészta receptjét.

Írta: Forrai Marcsi

Fotók: Pántis Tanya saját fotói

2021.11.14.

A cikk megjelent a szentendrei-szigeti helyi lapokban is.